Kiemelkedő bérnövekedés
A Központi Statisztikai Hivatal pénteken tette közzé, hogy júniusban a bruttó átlagkereset 364 800 forint volt, 10,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Molnár Dániel, a Századvég elemzője kiemelte,
a keresetek júniusban is kiemelkedő mértékben, 10 százalék feletti ütemben nőttek.
A bérek növekedési üteme továbbra is meghaladja az év eleji minimálbéremelés mértékét. Ebből arra lehet következtetni, hogy a béreket leginkább a vállalatok változatlanul erős munkaerő-kereslete befolyásolja.
A Századvég elemzője az év egészére 10 százalék feletti béremelkedést vár, amelynek egy újabb lökést adhat a szociális hozzájárulási adó júliusi 2 százalékpontos csökkenése, szerinte a közszférában, azon belül is elsősorban az oktatásban továbbra is látszik a béremelések folytatásának szükségessége.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője rámutatott arra, hogy a bérek júniusban is kétszámjegyű növekedést mutatnak, a munkaerőhiány továbbra is jelentős. Nagy kérdés szerinte, hogy a külső bizonytalanságok következtében a vállalatok mikor kezdik el mérsékelni a munkaerő-keresletüket, ami a bérezésre is hatással lehet.
Az ING Bank vezető elemzője rámutat arra, hogy a bérek 10,6 százalékos emelkedése az előző havi adathoz képest enyhe mérséklődést jelent. Ennek elsődleges oka az állami szférában keresendő, ahol 8,4 százalékkal nőttek a bérek.
A nehézipar és a mezőgazdaság a húzóágazat
Jelentősen átlag felett nőttek a fizetések a nehéziparban és a mezőgazdaságban, miközben némi meglepetésre az építőipari bérek 7,6 százalékos növekedése hosszú évek óta a legalacsonyabb szám. A szolgáltató szektorban vegyesebb a bérfejlesztési kép, ahol júniusban a vendéglátás területén nőttek legnagyobb mértékben a bérek, vélhetően az ágazatban jelentkező szezonálisan megerősödő munkaerő-kereslet és a munkaerőhiány következtében – írja elemzésében Virovácz Péter. Szerinte az első fél évben mért átlagos 10,6 százalékos bérnövekedési ütem nagyjából fennmaradhat az év második felében is.